Akadémiai Digitális Archívum

A gyűjtemény a Magyar Tudományos Akadémia szellemi műhelyében született és az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent tudományos könyveket tartalmazza az 1950–1996 közötti (kisebb számban az 1996 utáni) időszakból. Az Akadémiai Kiadó élő címei a folyamatosan bővülő MeRSZ (https://mersz.hu) adatbázisban érhetők el.

A mintegy fél évszázad 8 ezer kötetének 2,5 millió oldalát felölelő archívum célja, hogy e páratlanul gazdag könyvtermés széles körben kutathatóvá váljék.

Sorozatok

Könyvek

A. Jászó Anna - K. Sal Éva (szerk.): Szómutató „A magyar szókészlet finnugor elemei” című etimológiai szótár I-III. kötetéhez

Budapest, 1981

A. Molnár Ferenc: Két régi magyar ima az oltári szentségről

Budapest, 2000

Abádi Nagy Zoltán: Swift, a szatírikus és a tervező

Budapest, 1973

Abaffy Erzsébet: A XVI. századi nyugat-dunántúli missilisek helyesírásáról

Budapest, 1969

Abaffy Erzsébet: Sopron megye nyelve a XVI. században

Budapest, 1965

Abay (Neubauer) Gyula: Oeconomia aeterna. Egy új tudományág megalapozása

Budapest, 2016

Ábel Péter (szerk.): Új filmlexikon 1. A - K

Budapest, 1971

Ábel Péter (szerk.): Új filmlexikon 2. L - Z

Budapest, 1973

Abondolo, Daniel Mario: Hungarian inflectional morphology

Budapest, 1988

Ábrahám Ambrus: Die mikroskopische Innervation des Herzens und der Blutgefässe von Vertebraten

Fordító: Faragó Ádám
Budapest, 1964

Ábrahám Ambrus: Microscopic innervation of the heart and blood vessels in vertebrates including man

Fordító: Koch Sándor
Budapest, 1969

Abrahams, Marc: Ig®Nobel, a tudomány citromdíja

Fordító: Salamon Gábor
Budapest, 2006

Aczél Géza: Tamkó Sirató Károly

Budapest, 1981

Aczél György: Elvtársunk, Lukács György

Budapest, 1987

Ács Tibor: Bolyai János új arca – a hadi mérnök

Budapest, 2004

Ács Tibor: Kiss Károly

Budapest, 1986

Acsády György: History of human life span and mortality

Fordító: Balás Kornél
Budapest, 1970

Acsay Ferenc: A vállalati géppark és géphasználat matematikai tervezése

Budapest, 1973

Ádám A. (szerk.): Geoelectric and geothermal studies. East-central Europe, Soviet Asia. KAPG Geophysical monograph

Budapest, 1976

Ádám András: Truth functions and the problem of their realization by two-terminal graphs

Budapest, 1967

Ádám Antal: A dunántúli elektromos vezetőképességanomália földtani és módszertani jelentősége, Akadémiai székfoglaló, 1990. szeptember 24.

Budapest, 1992

Ádám G. - Mészáros I. - Bányai É. I. (szerk.): Brain and behaviour

Budapest - Oxford, 1981

Ádám György: Empfindung, Bewusstsein, Gedächtnis ... mit den Augen des Biologen

Fordító: Réti Sigrid
Budapest, 1980

Ádám György: Interoception and behaviour. An experimental study

Fordító: De Châtel Rudolf
Budapest, 1967

Ádám György: Perception, consciousness, memory. Reflections of a biologist

Budapest, 1980

Ádám László - Marosi Sándor - Szilárd Jenő (szerk.): A Mezőföld természeti földrajza

Budapest, 1959

Ádám Magda: A müncheni egyezmény létrejötte és Magyarország külpolitikája, 1936-1938

Budapest, 1965

Ádám Magda: Allianz Hitler-Horthy-Mussolini. Dokumente zur ungarischen Aussenpolitik, 1933-1944

Fordító: Till Johanna
Budapest, 1966

Ádám Magda: Magyarország és a kisantant a harmincas években

Budapest, 1968

Ádám Magda: Magyarország külpolitikája, 1938-1939

Budapest, 1970

Ádám Magda - Ormos Mária: Documents d'archives français sur l'histoire du Bassin des Carpates IV. Janvier 1922 - Décembre 1927

Budapest, 2002

Ádám Magda - Ormos Mária (szerk.): Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről, 1920-1921

Budapest, 2006

Ádám Magda - Ormos Mária (szerk.): Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről. Trianon, 1919-1920

Budapest, 2004

Adamik Tamás: Martialis és költészete

Budapest, 1979

Adamová, Zuzana - Rosenbaum, Karol - Sziklay László (szerk.): Tanulmányok a csehszlovák-magyar irodalmi kapcsolatok köréből

Budapest, 1965

Adorjáni Csaba - Gálfi Béla: A pszichotikusok csoportpszichoterápiája

Budapest, 1965

Ady Endre: A halottak élén

Budapest, 1977

Agárdi Péter: Rendiség és esztétikum. Gyöngyösi István költői világképe

Budapest, 1972

Aggházy Mária: A barokk szobrászat Magyarországon 1.

Budapest, 1959

Aggházy Mária: A barokk szobrászat Magyarországon 2.

Budapest, 1959

Aggházy Mária: A barokk szobrászat Magyarországon 3.

Budapest, 1959

Aggházy Mária: Alte Holzfiguren in Ungarn

Fordító: Róth Edith
Budapest, 1958

Aggházy Mária: Barockplastik in Ungarn

Fordító: Faragó Barbara
Budapest, 1959

Aggházy Mária: Early wood carvings in Hungary

Fordító: Baranyai Béláné
Budapest, 1965

Aggházy Mária: Régi magyarországi faszobrok

Budapest, 1958

Aggházy Mária: Starye derevânnye statui v Vengrii

Budapest, 1958

Ágh Attila: „A német ideológia történetfelfogása

Budapest, 1976

Ágh Attila: „Népek hazája, nagyvilág”. A világrendszer-elméletek történetéhez

Budapest, 1988

Ágh Attila: A marxi történetfilozófia kialakulása

Budapest, 1975

Ágoston György: A pedagógia alapfogalmai és a nevelési célrendszer

Budapest, 1976

KBART